Bemutatkozás

EGY PÁR GÖRBE GONDOLAT

Örömmel köszöntöm mindazokat, akiknek virtuális sétája ma erre kanyarodott. Az elsőként meglátogatott görbületben láthatták a promenadológus kifejezést, mely remélem nem ijesztett el sokakat. Szerintem német megfelelője a Spaziergangswissenschaftler még rémületesebben hangzott volna. A promenadológia a sétálás tudománya, ami nem összetévesztendő a parodontológiával - mely utóbbinak művelője csak azért nem lettem, mert fájdalmasan korán búcsút mondtunk egymásnak a Fogorvosi Egyetemmel. Viszonylag fiatal tudományág – közel egyidőben születtünk a mesés XX. század végefelé. Szerintem jobban leírja azt a tevékenységet, melyet szabadidőmben folytatok, mintha litániaszerűen felsorolnám, hogy művészettörténész, muzeológus, idegenvezető, bútor- ékszer-, festmény-, műtárgy- és szőnyegszakértő, családtörténetkutató vagyok (illetve más szerepeket is szívesen eljátszom).

A promenadológia és az én célom is az, hogy a sétálás folyamán felfedezzük mindazokat a szépségeket és különlegességünket környezetünkben, melyekre a mindennapi rohanásunk során nem szentelünk elég figyelmet. A tudományág mottója: „Aki gyalog jár, kozmikusan többet lát”, ugyanis a séta során – nemcsak térben, hanem időben is utazunk, tehát gyakorlatilag egy "tescogazdaságos időutazás" részesei lehetünk, ha környezetünket koncentráltan és tudatosan érzékeljük. A promenadológia egyfajta „összművészet” közvetitésére vállalkozik – egyszerre építészet, képző – és iparművészet, történelem, irodalom, zene, kultúr- és társadalomtörténet – oly változatos és sokszínű, mint a várostörténet maga.

Érdeklődésem egyaránt irányul a bérpalota homlokzatán lévő gipszstukkó szimbolikus jelentése, a házban lakó egykori operetténekesnő szerelmi élete vagy a lépcsőházi kovácsoltvas korlát mesterének kiléte felé. Nincs izgalmasabb, mint rájönni az összefüggésekre, melyek láthatatlan pókhálóként feszülnek a városban és kötnek össze gyakorlatilag mindent mindennel. Ezen kapcsolatok megismerése és átlátása egészen új távlatokat és dimenziókat nyithatnak meg a sétálók előtt, akik ezután más szemmel fogják nézni mindennapi épített környezetüket.

Székesfővárosunk történetével családi indíttatásból kezdtem el foglalkozni. Személyesen ismertem még a közel 100 esztendőt megélt dédnagyanyámat, aki I. Ferenc József apostoli királyunk uralkodása idején élte leánykorát és vett részt a kor nagyszabású báljain és ünnepi eseményein. Nagyatyám anno a budavári királyi palota előtt állt díszőrségben és tisztelgett Zita királynénak is, nagyanyám pedig rémisztő történeteket mesélt nyilasokról, ávósokról és a II. világégés borzalmairól. Másik nagyanyám ’56-ban érkezett az országba a Görbe nagypapa „hadizsákmányaként” Leningrádból, ahol addig hárfaművésznői ambíczióit dédelgette. Ő mesélt a szocializmus alatt megújuló városról, a munkahelyeként is szolgáló hidegháborús bunkerrendszerekről, a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház utolsó előadásáról, tehát a közelmúlt eseményeiről. Az ilyen családi történetek és ezirányú kutatásaim során pedig kibontakozott a főváros korabeli élete annak minden különlegességével és visszásságával.

A Budapestről szóló történetek és legendák valójában Rólunk mesélnek – eleinkről és általánosan az Emberről.

Tehát, sétálásra föl!