Kezdőlap » Görbe utakon - Séták
„Ne szépítsük a dolgot. Züllött erkölcsök korát éljük.” – írták közel másfél évszázaddal ezelőtt, mikor a nyilvánosházak sokaságában buján burjánzott a romlás megannyi virága s a bordó bársonyfalak sem tudták maguk köze zárni az erkölcstelenség szennyáradatát, mely székesfővárosunkat a bibliai Szodomához és Gomorához tette hasonlatossá. A boldog békeidők bűnei kerülnek górcső alá e sétán, melynek íve az előkelő kuplerájoknak helyet adó Magyar utczától egy dunaparti, utazókosárba rejtett holttestig tart. Közben pedig megidézzük "Pest rózsájának", a „bordélyok királynőjének”, valamint a bűnös Budapestnek számos árnyalakját.
.
A magyar Faubourg Saint-Germain, a józsefvárosi Palotanegyed, Mágnásfertály – megannyi megnevezése annak a Nemzeti Múzeum körül kialakult pompázatos építészeti együttesnek, melynek bemutatására e sétán kísérletet teszünk. A Károlyi-, Esterházy, Festetics- és Degenfeld-család városi palotáit vesszük tüzetesebben szemügyre, egyiket pedig belülről is megtekintjük, hogy megismerkedjünk a XIX. századi arisztokráczia fényűző lakókörnyezetével, valamint tárgykultúrájával. Lenyűgöző Lotz-freskók, az egykori Képviselőház kőfaragványai, valamint czímerek sokaságának megcsodálása mellett betekintést nyerünk az egykori felső tízezer életébe is.
Izgalmas beavatás a békebeli Budapest vendéglátástörténetébe ez a séta, melynek csúcspontja székesfővárosunk legrégebbi alapítású - eredeti állapotú - szállodája, a Nemzeti Szálló. Ezen intézmény alapitójának, Rémi Róbertnek a szépunokája kalauzol minket végig a Rákóczi út első szakaszán, megmutatván azon helyszíneket, melyek egykoron tsaládja érdekeltségébe tartoztak. Az Astoria szálló, illetve az egykori Hunnia szálló ugyanúgy különleges történések helyszíne volt, mint a Nemzeti Szálló káprázatos üvegmennyezetű étterme vagy carrarai márvány lépcsőháza, ahol egy egészen egyedülálló szállodatörténeti kiállítás is megtekinthető.
Sárkányok, kentaurok, vámpírok és egyéb mitikus bestiák, melyek nyomába eredünk ezen vérmentes vadászat során, aminek helyszíne a világ első közparkja – a budapesti Városliget. Milyen mazochista rítust végez egykori elképzelések szerint a pelikán, hogyan áll a XIX. században az ipar szolgálatába a piromán sárkány, és hányféle genetikai mutácziót szenvedett eleink fantáziajátékában minden fenevadak ura, az oroszlán. A Műcsarnok káprázatos kerámiadíszei, Állatkertünk különleges kerítése és a Széchényi fürdő bámulatos belső terei is lehetőséget teremtenek, hogy kiélhessük kutatószenvedélyünket eme varázslatos világban.
Magas szintű művészi megmunkálás és titáni erők eredményei azok a misztikus eleganciát sugárzó iparművészeti remekek, melyeket kovácsoltvas néven ismerünk. Számos, Budapest hőskorából származó épületünket ékítik ezek a különleges előállítású díszítőelemek, melyek alaposabb megismerését szolgálja ez a séta. Mily különleges kovácsolt kapubálványok őrzik az Országgyűlés épületét, miféle vasból remekelt rémek ijesztgetik a Vértanuk tere épületeinek látogatóit, és hányféleképpen hajlítja a szecesszió szeszélyes stílusa a "keményvonalas" kapudíszeket? Egy méltatlanul elfeledett és csodálatos művészeti ág nyomába eredünk Lipótváros lankáin.
Örök szerelem, halálosan perzselő szenvedély és az érzelmek szinte teljes hiánya – mindegyik állapot igen izgalmas pszichiátriai kórképnek tűnik és mindegyikre akad példa Újlipótváros történetében. Sétánk során megismerkedünk Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni életfogytig tartó hűségével, Faludy György igencsak változatos szerelmi életével, Jászai Mari magas hőfokon lángoló szenvedélyeivel - a szerelem, szeretet megannyi aspektusával, melyre példát a kerület egykori neves lakói szolgálnak. Képzőművészeti aláfestésként pedig ezen érzelmek plasztikus, szimbolikai megjelenítéseit keressük a környék épületeinek homlokzatain.
Ezen a sétán kísérőnk egy II. világháborús patikabőrönd, melynek segítségével testközelből megtapasztalhatóvá válik a gyógyszerészet különleges tudománya. Az egyes gyógyító anyagokhoz kötődő középkori hiedelmek és legendák felelevenítése mellett megismerkedünk olyan emblematikus csodaszerekkel is, mint a magyar királyné vize, a Ferenc József keserűvíz vagy éppen a Diana sósborszesz. Felkeressük a pesti gyógyszerészet legrégebbi helyszineit is, valamint egy neorokokó gyógyszertár és egy szecessziós patika eredeti berendezését is megcsodáljuk. Formabontó és rendhagyó ez a színes, szagos, szélesvásznú séta.
Régiségek, bútorkülönlegességek, antik kincsek kerülnek ismertetésre ezen a sétán, melyet Görbe Márk bútorbecsüs tart. Igy szakértő szemmel fogjuk megtekinteni a Nagyházi Galéria következő nagyaukcióján árverésre kerülő bútorremekeket - barokk, rokokó, empire, historizáló és szecessziós darabokat. Stilusjegyeiket pedig megkeressük a Szent István körút századfordulós bérpalotáin is a séta második részében. Freskók, szobrok és kovácsoltvasrácsok köritik körúti kalandozásunkat, melynek során felidézzük Erzsébet királyné szellemét, Columbo alakját és Mácsai Pál felmenőit is.
Könnyed nyáresti sétára indulunk a Vérmező fáinak enyhet adó hűvösében, hogy felfedezzük ezen budai park változatos történetét. Árpád-kori falu, katonai gyakorlótér, nagyszabású ünnepségek és úri lovaspólók szinhelye egyaránt volt ez a terület, mely valójában egy gigantikus temető. Esti barangolásunkon találkozhatunk a fejüket hónuk alatt tartó jakobinusok kisérteteivel, Márai merengő árnyával és felidézzük Brunszvik Teréz grófnő szellemét is. Szó esik még Budapest egykori legpompásabb nemesi palotájáról, egy neves barokk kerámiaüzemről, és a különleges Budai Indóházról is - teljessé tevén ezt a szinpompás várostörténeti témacsokrot.
Kellemes esti sétára indulunk a Városmajor enyhet adó fáinak hűvösében, melynek során megismerjük Buda első közparkjának változatos történetét. Kaszáló, majorság és vigasságok helye egyaránt volt a terület, melyen fellelhetjük fővárosunk legrégebbi köztéri szobrát, a gyermekek kedvenczét, Hüvelyk Matyit, valamint még egy régesrégi majornak a maradványait is. A sétán során részletes bemutatásra kerül a két világháború közötti templomépitészet kiemelkedő darabjának, a Városmajori Jézus Szive plébániatemplomnak az Aba-Novák-féle freskói, Sztehlo Lili által készitett üvegablakai, és megannyi kints, melyet ezen épület rejt magában. A szines, szagos, szélesvásznú séta a Maros utca és Szilágyi Erzsébet fasor különleges épületeinek történetét is az érdeklődők elé tárja!
Görbe utakon
gorbeutakon@gmail.com
Létrehozva: www.eshop-gyorsan.hu